Otthonfelújítási Támogatás

A támogatás feltételei:

• a már meglévő otthont lehet a támogatásból szépíteni, bővíteni, korszerűsíteni,
• feltétele legalább egy, legfeljebb 25 éves gyermek a háztartásban (a 12. héttől a magzat is számít),
• házaspárok, élettársak, egyedülállók és elváltak is igényelhetik, ha gyermeket nevelnek,
• a megváltozott képességűek, gyodra jogosult gyermekek esetében a 25 éves életkor nem feltétel,
• a gyermekeket külön-külön nevelő elvált szülők a támogatáson is osztozhatnak, de ha a két szülő közül csak az egyik nevel gyermeket, akkor ő a jogosult.
• legalább 1 éves folyamatos tb-jogviszony, maximum 30 nap megszakítással, a felsőoktatási jogviszony is számít, az utolsó 3 hónapban az álláskeresési járadék is figyelembe vehető, és a nyugdíj mellett végzett munka is beszámítható,
• köztartozás mentesség.
• minden család csak egyszer veheti igénybe a felújítási támogatást,
• ha eladják a lakást, akkor sem kell visszafizetni a támogatást, de többször már nem élhetnek vele,
• ha valaki más veszi meg ugyanazt a lakást, akkor ő felveheti ugyanarra a lakásra


A támogatás igénybevehető:

• január 1-jét követően elindult felújításokra,
• gyűjteni kell az számlákat az anyagról és a munkáról, szerződést kell kötni a munkára, erről egy blanketta szerződést ad a kormány, ezeket kell benyújtani az államkincstárhoz,
• anyagköltség és munkadíj fele-fele arányban igényelhető, vagyis legfeljebb 1,5-1,5 millió forint támogatás igényelhető ezekre egyenként,
• kültéri és beltéri munkákat egyaránt el lehet számolni, pl. konyha vagy fürdőszoba felújítása, közműbekötés, fűtési rendszer cseréje, új kazán vagy bojler beszerzése, külső-belső szigetelés, galéria vagy belső lépcső kialakítása, nyílászárók cseréje, tetőcsere vagy - felújítás, napelemes rendszer kiépítése, garázs vagy nyári konyha felújítása is lehet, festés, mázolás és bizonyos asztalosmunkák is elszámolhatók lesznek,
• a pénzt a családnak meg kell előlegeznie, és utólag tudja visszaigényelni az államkincstárnál,
• az ügyeket teljes egészében elektronikusan lehet intézni, az összegyűjtött számlákat a munka befejezését követően 60 napon belül kell az államkincstárhoz beküldeni, amelynek 30 napja van az elbíráláshoz, majd további 5 napon belül kiutalják a pénzt.
• a kormányhivatalok dolga lesz a felújítások megvalósulásának ellenőrzése, a támogatás kézhezvételét követően 6 hónapon belül bármikor ellenőrizhet a kormányhivatal.





A folyamat elindítása hasonló, csak sokkal egyszerűbb és gyorsabb mint az MFB 0%-os forrásánál és nem kell pályázatot írni, egy online igénylési dokumentációt kell kitölteni, a kivitelezőkkel egy megadott sablon szerint kell szerződni.

Első lépés, ha az ügyfél pályázatképes (fenti feltételeknek megfelel és azokat igazolni is tudja) akkor Projektelőkészítési szerződést köt velünk, befizeti annak díját.

Ezzel garantálni tudja saját maga számára, hogy hozzájut egy korrekt
- helyszíni felméréshez,
- műszaki koncepció és ajánlat kidolgozáshoz
- finanszírozásban segítséghez
- az online adminisztrációban segítséghez

És ami nagyon fontos: KIVITELEZŐI KAPCITÁS LEKÖTÉSHEZ

Szerződéskötés után, amikor meg van az elfogadott ajánlat és adott a kivitelezésre a teljes összeg, sorszám szerint beütemezzük a kivitelezést! Garantáltan!

Példák:


1. Felújítás teljes költsége: 6.000.000,- Ft
Anyagköltség: 4.500.000,- Ft
Munkadíj: 1.500.000,- Ft
Kifizethető támogatás: 3.000.000,- Ft


Tekintettel arra, hogy a támogatás összegében az anyagköltség és a munkadíj arányának 50-50 %-nak kell lennie, ami 1.500.000 -.1.500.000 Ft-tal teljesül, jár a maximális összeg.

2. Felújítás teljes költsége: 5.000.000,- Ft
Anyagköltség: 4.000.000,- Ft
Munkadíj: 1.000.000,- Ft
Kifizethető támogatás: 2.000.000,- Ft

A maximális támogatási összeg 2.500.000,- Ft lenne, de mivel a munkadíj csak 1.000.000,- Ft-ot tesz ki, az 50-50 %-os szabály akkor érvényesül, ha az anyagköltségből is csak 1.000.000,- Ft-ot veszünk figyelembe, így a kifizethető támogatás 2.000.000,- Ft.

3. Felújítás teljes költsége: 1.000.000,- Ft
Anyagköltség: 1.000.000,- Ft
Munkadíj: 0,- Ft
Kifizethető támogatás: 0,- Ft

A kifizethető támogatás 500.000,- Ft lenne, ha legalább 250.000,- Ft összegű munkadíjról szóló számla is benyújtásra került volna. Tekintettel arra, hogy ebben az esetben az egyik költség a lehetséges támogatási összeg 50 %-a alatt van, az 50-50 %-os szabály semmiképpen nem érvényesülhet, így támogatás nem fizethető ki.

A támogatást kizárólag a jogszabályban felsorolt kivitelezési, építési munkák végrehajtását és az utolsó számlák kiegyenlítését követően 60 napos határidőn belül lehet megigényelni

© 2024 ThinkGreenKft.hu - ThinkGreen Kft. | Adatvédelmi irányelveink | Weboldal készítés: GGWebsite.com