CSOK 2021 (Családi Otthonteremtési Kedvezmény)




Mit jelent a CSOK?

A CSOK a Családi Otthonteremtési Kedvezmény rövidítése, aminek a korábbi neve SZOCPOL volt. A kedvezmény gyermekek után igényelhető vissza nem térítendő állami támogatás, amiket ingatlancéljaid megvalósításához használhatsz fel. Ezek a célok építés, új ingatlan vásárlás, használt ingatlan vásárlás, bővítés lehetnek. A korszerűsítés csak a Falusi CSOK keretein belül működhet.


Ki jogosult a CSOK-ra 2021 évben?

Meglévő gyerek(ek)nél: szinte bárki. Élettársak, gyermeküket egyedül nevelő szülők és házaspárok is igénybe vehetik. Meglévő gyermek esetén a szülők életkorára nincs előírás.

Vállalt gyerek(ek)nél: azok a fiatal házaspárok jogosultak a támogatásra, ahol a házaspár legalább egyik tagja (vagy a férj vagy a feleség) 40 éves életkor alatti. Az életkort kizárólag a kérelem beadásakor vizsgálják.


Ki után vehető igénybe a CSOK 2021-ben?

Meglévő gyerek(ek)nél: 12 hetes magzati kortól egészen 25 éves életkorig. A nagykorú gyereknek nem kötelező iskolába járnia elég, ha 25 év alatt van.

Vállalt gyerek(ek) esetében: az igényléskor még csak tervezett később születendő gyerekek, akiknek az érkezésére határidőt is vállalnak a szülők. Új ingatlancél esetében maximum 3 gyermek vállalható, használt ingatlancéloknál maximum 2.

A támogatás feltételeit a 16/2016-os (új ingatlan) és a 17/2016-os (használt ingatlan) kormány rendeletben szabályozzák.


Milyen újdonságokat hozott 2021?

Újépítésű ingatlanok ÁFA csökkentés és visszaigénylése 2021.01.01-től bevezették, hogy az új építésű ingatlanoknak újra 5%-ra csökkentik az ÁFÁ-ját a korábbi 27%-ról. Aki az új ingatlanhoz CSOK-ot is igényel ezt az 5%-os ÁFÁ-t vissza is igényelheti. Ez újabb milliókat jelent azoknak, akik új ingatlanban gondolkodnak. A fenti kedvezményt csak abban az esetben alkalmazhatják, ha az új építésű lakás 150 négyzetméter, a családi ház 300 négyzetméter alatt van.


Újépítésű és használt ingatlanok illetékelengedése

2021.01.01.-től bevezették, hogy amennyiben CSOK támogatással vásároltok új vagy használt ingatlant és az adásvételi szerződés 2021.01.01 után lett aláírva nem kell megfizetnetek az illetéket. Az illeték alaphelyzetben a vételár 4%-a. A lenitekben konkrét példákkal szeretnénk megmutatni, hogy egyes vételáraknál pontosan mennyit spórolhattok az ÁFA csökkentéssel, az ÁFA elengedéssel és az illetékmentességgel.




40 millió forintos, új építésű ingatlannál mennyit spórolok az ÁFÁ-val és az illetékkel 2021-ben?

Amennyiben 40 millió forintért vásárolsz 2021-ben ingatlant, akkor a nettó vételár kerekítve 38 millió forint. A bruttó vételár 27%-os áfával kerekítve 48,4 millió forint lett volna a csökkentés előtt. Tehát első lépcsőben azonnal spóroltál 8,4 millió forintot (amennyiben a kivitelező csökkenti az árat az ÁFA csökkentés miatt).

Második lépcsőben mivel CSOK-kal veszed az ingatlant az 5%-os ÁFÁ-t vissza is igényelheted, ami újabb 1,9 millió forint.

Harmadik lépcsőben, mivel CSOK-os vásároló vagy az ingatlannál nem kell majd megfizetned a 4%-os illetéket. Amivel újra 1,6 millió forint marad a zsebedben.

Tehát az első lépcsőben az ÁFA csökkenésével 8,4 millió forintot, a második lépcsőfokkal az ÁFA visszaigénylésével további 1,9 millió forintot spóroltál, az illetékkel további 1,6 millió forintot spóroltál.

Tehát összesen 11,9 millió forinttal vetted olcsóbban a lakást 2021-ben. Amennyiben az 5%-os ÁFA nem okozott árcsökkenést a kiszemelt ingatlan vételárában az illeték és az ÁFA visszaigénylés akkor is 1,6 millió forintot jelelnt.


Tetőtér beépítés

2021.01.01-től a tetőtér beépítéssel többgenerációs otthont kialakító családok a teljes 10 millió forint CSOK támogatás összegét is igénybe vehetik. A tetőtér beépítésre akkor kérhető a maximális támogatás, ha a kialakításra kerülő lakrész önálló bejárattal rendelkezik, van saját konyhája, fürdőszobája és wc-je is.


Felújítási Otthontámogatás

Közvetlenül nem a CSOK jogszabály szabályozza ugyan, de erősen kapcsolódhat a bővítési és a használt ingatlancélokhoz a legújabb lehetőség. A gyermeket nevelők a számlával igazolt felújítási költségeik felét, de maximum 3 millió forintot, utófinanszírozással visszaigényelhetnek. Ez azt jelenti, hogy előre el kell végezni a teljes munkálatokat és a maximum 3 millió forint utólag igényelhető vissza. Erről részletesebb információkat az állami támogatások között olvashatsz.


Mik a maximális támogatási összegek 2021-ben?

A CSOK támogatás legmagasabb összege új ingatlancél és 3 gyerek esetén igényelhető, ami 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást jelent.

A fentitől eltérő ingatlancél vagy gyerekszám esetén a felvehető támogatásokról lent részletesen olvashatsz.

A falusi CSOK 2021-ben maximum 10 millió forint vissza nem térítendő összeget jelent. Három gyermekes családoknak, használt ingatlanoknál, amik szerepelnek a kormány által meghatározott településlistán. A támogatás összegének csupán a fele használható vásárlásra, a másik felét a megvett ingatlan korszerűsítésére vagy bővítésére kell fordítani. A gyerekszámtól függő támogatási összegekről és lehetőségekről lent részletesen olvashatsz.

Adóvisszatérítési támogatás: a falusi CSOK településlistáján megtalálható helyszíneken kivitelezett új ingatlanok építése, valamint használt ingatlanok bővítése és korszerűsítése során felmerülő költségek ÁFÁ-ja maximum 5 millió forintig visszaigényelhető. A CSOK hitelek maximális összege 2021-ben 15 millió forint. Ez állami kamattámogatást jelent 3 gyerekes családoknak. A kamattámogatás időtartama maximum 25 év. Ez alatt az idő alatt a hitel kamat 3%.


2021-ben igényelhető támogatási összegek

GyerekszámTámogatási összegIngatlan alapterület
1 gyermek600.000 Ft40 nm-es lakás vagy 70 nm-es ház felett
2 gyermek2.600.000 Ft50 nm-es lakás vagy 80 nm-es ház felett
3 gyermek10.000.000 Ft60 nm-es lakás vagy 90 nm-es ház felett
4 gyermek10.000.000 Ft60 nm-es lakás vagy 90 nm-es ház felett


Ha 2021-ben a CSOK és a támogatott hitel együttesen sem elegendőek terveid megvalósításához a még szükséges összeget piaci lakáshitellel is kiegészítheted.

© 2021 ThinkGreenKft.hu - ThinkGreen Kft. | Adatvédelmi irányelveink | Weboldal készítés: GGWebsite.com